Japanofília

Áh, hogy mennyire, de mennyire elegem van a japanofilságból... egyszerűen undorító. Lehet, egyszer még meg fogom szívni emiatt a bejegyzés miatt, de leszek oly kedves és beveszem a leszarom tablettát. Nem kell feltétlenül egyet érteni velem.
Jó, oké, szeretem az animéket, érdekel a japán kultúra és megtanultam pálcikával enni, de amit mi, "nyugatiak" művelünk, már rég átlépte az ízlés határait. Kezdjük a jrock-kal... Nem hallgatok jrockot, már csak elvből sem. Lehet akármilyen jó zenéje egy-egy bandának, csak sajnos szerencsétlenek nem a zenéjükkel adták el magukat, hanem a külsejük miatt, amire a 12-13 éves korosztály elcsöpöghet. Bár egyáltalán nem értem, mit lehet dögösnek tartani az ennyire mű pasikban, de ez már az én bajom. Csak áhh... Egyszerűen nem bírom elviselni a témát, pedig egy időben, nagyon-nagyon régen még hallgattam is valamennyit, még ha nem is sokat. Most meg már én érzem magam szarul, ha megtetszik egy OST és merem hallgatni. Igaz, mifelénk is ez megy, hogy a hype zenészek a külsejükkel adják el magukat. Pedig az ember azt hinné, hogy aki érdeklődik a japán kultúra iránt, az nem ennyire felszínes. Tévedtem.
Semmi bajom a jrock-kal. Csak azzal, ahogyan eladják magukat. Nem a zenéjükkel szerettették meg magukat, hanem az extrémitásukkal. Azok a zenészek pedig, akik talán nem lennének olyan jó idolok, viszont sokkal eredetibbek, róluk valamiért nem lehet semmit se tudni és nem vigyorog vissza a képük minden oldalon, amibe épp belebotlok. Egy vicc ez az egész...
Aztán ott van ez az egész álszentkedés, hogy jaj, szegény, japánok. Tudom, hogy már ezer éve lejárt téma, és elvből nem írtam róla eddig, vagyis inkább nem mertem, mert elég volt egy embernek elmondanom, mit gondolok, aki azóta nem hajlandó szóba állni velem, amikor én igazán nem tettem ellene semmit. De ha neki ez jó, én nem akadályozom meg. Folytassa csak nyugodtan az elcsépelt szerelmes idézetek kiirogatását facebookra, és villogjon a profilképén a "Pray for Japan T_T" felirat.
Szép és jó dolog szívből aggódni egy katasztrófa áldozataiért, de ha én japán lennék, tuti hányingerem lenne a nyugati japaonfiloktól. Nem lesz senkinek se jobb, ha mindenhol ebbe a logoba botlik az ember. Ez nem támogatás, ez csak álszentkedés. Egyszerűen röhej az egész.

Gyávaság

Nem szeretek ilyen témában írni, egyszerűen elcsépelt és idegesítő, és nem vagyok az a fajta, aki ilyen-olyan hú, de sokat mondó idézetet rak ki facebookra, mert ezzel aztán olyan nagy életigazságot közöltem, hogy csak na. Igazából utálom az összes ilyet, egyszerűen nem bírom elviselni, bár néhanapján baromi jól esik röhögni az ilyeneken. Bevallom, gonosz vagyok és kárörvendő, és szórakoztat mások szánalmasságának a látványa, még akkor is, ha tulajdonképpen én se vagyok jobb náluk. Legalább őszinte vagyok, vagy legalábbis sikerül elhitetnem saját magammal önnön magasztosságomat és felsőbbrendűségemet azzal, hogy úgy teszek, mintha őszinte lennék.
Szóval nem kell megijedni, nem fog gyakran előfordulni, hogy ilyen témában írok. Csak egyszerűen nem értem se magam, se az embereket úgy általában. Nem értem, miért kezd bele az ember egy "kapcsolatba", amikor tudja, hogy nem is akar tulajdonképpen a másiktól semmit. Tényleg az alkohol a hibás?
Mindegy is... Nem akarok semmit tőle, csak nincs pofám megmondani. Szar ügy, de ez van. Akkor és ott valamiért nagyon jó ötletnek tűnt, hogy "összejöjjünk", csak hát nagyon nem vagyok alkalmas jelen állapotomban egy kapcsolatra, meg az illető se tetszik igazán. Szerencsétlen meg túlérzékeny és iszonyúan sérült... De nem én leszek, aki meggyógyítja.