Gyávaság

Nem szeretek ilyen témában írni, egyszerűen elcsépelt és idegesítő, és nem vagyok az a fajta, aki ilyen-olyan hú, de sokat mondó idézetet rak ki facebookra, mert ezzel aztán olyan nagy életigazságot közöltem, hogy csak na. Igazából utálom az összes ilyet, egyszerűen nem bírom elviselni, bár néhanapján baromi jól esik röhögni az ilyeneken. Bevallom, gonosz vagyok és kárörvendő, és szórakoztat mások szánalmasságának a látványa, még akkor is, ha tulajdonképpen én se vagyok jobb náluk. Legalább őszinte vagyok, vagy legalábbis sikerül elhitetnem saját magammal önnön magasztosságomat és felsőbbrendűségemet azzal, hogy úgy teszek, mintha őszinte lennék.
Szóval nem kell megijedni, nem fog gyakran előfordulni, hogy ilyen témában írok. Csak egyszerűen nem értem se magam, se az embereket úgy általában. Nem értem, miért kezd bele az ember egy "kapcsolatba", amikor tudja, hogy nem is akar tulajdonképpen a másiktól semmit. Tényleg az alkohol a hibás?
Mindegy is... Nem akarok semmit tőle, csak nincs pofám megmondani. Szar ügy, de ez van. Akkor és ott valamiért nagyon jó ötletnek tűnt, hogy "összejöjjünk", csak hát nagyon nem vagyok alkalmas jelen állapotomban egy kapcsolatra, meg az illető se tetszik igazán. Szerencsétlen meg túlérzékeny és iszonyúan sérült... De nem én leszek, aki meggyógyítja.