Hatalmas csalódást jelentett nekem az anime, és igazán én sem tudom, miért. Amikor még tavaly vetítették ezt az animét, elég sok jót hallottam, és persze elárasztották a netet a fandomok. Mindenki DRRR! karakterekről készített képet, siget, AMV-t, szóval úgy az általános fandomos dolgok. Mára már megtanultam, hogy nem ítélhetek csak amiatt, mert valami nagyon túlhype-olt, hiszen (többek között) a Code Geass is egy pozitív csalódás volt nekem, amikor végre rászántam magam, hogy nézzem meg.
Most körülbelül a fordítottja történt... Míg az előbbinél szkeptikusan álltam neki az animének, ezt izgatottan vártam, és amint befejezték az anime sugárzását, nekiláttam. Akkor még azt gondoltam, hogy olyan izgalmas lesz, hogy seperc alatt ledarálom. Hát au egy-két-három napból gyakorlatilag egy év lett, annyira nem éreztem rá a cuccra. Azt se tudom mondani, hogy szar, mert megvoltak a maga pillanatai, de a vontatottan unalmas kezdés, semmi izgalom, kisebb káosz és elmaradt állítólagos zsenialitás miatt nem igazán fűllött fogam befejezni.
Nem szeretem, ha olyan anime van a listámon, amit nem fejeztem be, így amikor BakaBT-re feltették az egészet talán egy-két hónapja a nekem megfelelő verzióban (bár kissé le voltam sokkolódva az angol szinkron miatt; szerencsére vissza tudtam állítani), mégis csak leszedtem, hogy majd egyszer befejezem.
A sztori pedig ment tovább... A közepe felé már-már izgalmasnak is nevezhetném, bár ez erősen túlzó szó arra, hogy végre kezdett valami történet is kibontakozni benne. Lényegébe véve csak pár tucat szereplő majomkodik Ikebukuroban, meg keresik Celty fejét. Én még a mai napig nem értem, hogy mi is ez a Dollars, számomra csak egy rakás embernek tűnik, akik egy netes chatszobában beszélgetnek a helyi eseményekről.
Tetszett az a jelenet, amikor kiderült, hogy ki a Dollars vezetője, kellően pozőr volt, és egy pillanatra tényleg abba a hitbe ringattam magam, hogy mégis csak érdemes volt belevágni, azonban az egészet elrontották azzal a vacak plasztikai sebészettel. Lehet, túl nyugati vagyok, hogy realitást keresek benne. Üres, értelmetlen befejezése a sorozat első felének.
Elég spoilert kaptam, úgyhogy tudtam, hogy a maradék epizódok egy bizonyos Slasher-ről fognak szólni. Egyik pillanatról a másikra el lett feledve Celty feje, csak hogy később egy bizonyos szekrényen találjuk meg. A legidegesítőbb mégis a hatalmas angst volt a három főszereplő között. Teljesen értelmetlen volt annyit nyivákolniuk meg dípelniük ilyen apróságok miatt, és ha olyan jóbarátok, akkor megspórolhattak volna 4-5 epizódot azzal, hogy egy mondatban kibökik a másiknak, hogy mi a bajuk.
Ennyit a történetről... Most jönnek a karakterek. Kétségtelenül az Izaya-Shizuo páros a legnépszerűbb, főleg fandomok tekintetében, de igazából semmi sem derült ki róluk. Annyit tudni csak, hogy Izaya információbróker, de arra már nem derült fény, hogy miért is jó neki a sok szarkavarás. Shizuoról sem tudni semmit... Meg úgy igazából senkiről, néhány szereplőt kivéve. Pedig többnyire elég ötletes és jópofa karaktereket szerepeltettek, és sajnálom, hogy sokaknak nem jutott több szerep, többek között Shinra apjának, valamint a rendőrnek.
Utálatom tárgya a "főszereplőnő"; nem csak ronda, de még jellegtelen is. Jó, nem is azt mondom, hogy legyen valami csinos cicababa lehengerlő személyiséggel, sőt, örülnék neki, ha időnként beújítanának valami személyiséggel főhősnők terén, de Anrit inkább egy informatikus osztály egyetlen női tagjaként tudom elképzelni a nagy mellei ellenére, mintsem kúlos kardművésznek. Se a karidesign nem sikerült jóra őt illetően, se a személyiségében nem találtam semmit, ami alkalmassá tenné arra, hogy főszereplő legyen.
A grafika egyébként szvsz kifejezetten jó lett, nagyon eredeti a képvilága. A zenéje hangulatos, illik hozzá, de nem igazán fogott meg. Az OP-ok és ED-ek kellően fülbemászóak, főleg ami az első openinget illeti. A címet nem értem, de biztosan azért, mert én vagyok a hülye, meg mert lusta vagyok utánanézni. Bár a special részek tetszettek, azokon tényleg jókat nevettem.
Már nem emlékszem, mennyi pontot adtam neki, amúgy sincs szisztémám hozzá, ami tetszik, az sok pontot kap, ami meg nem, az nem. Persze ez az egész csak egyéni vélemény, ettől még ugyanúgy millióan fogják csorgatni rá a nyálukat. Ha legalább több értelme lenne a történetnek és nem rontanák el ilyen hülyeségekkel, lehet, még tetszett is volna.


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése